Erdély :: Máramarossziget - Skanzen
2005 májusában Erdélyben jártunk Máramarosszigeten.
A várost néztük meg először a vendéglátónknak volt elintéznivalója, és segített a gyorshajtásom rendezésében :).
Egy 20Km/órás táblánál sikeresen 30km/órára gyorsultam fel,ebből adódott a büntetés.
A kis közjáték után végigsétáltunk a város főutcáján, és ismerkedtünk a boltok árukészletével.
Kellemes kisvárosi hangulat tapasztalható a településen viszonylag nagy szombati forgalommal.
A város a mai Románia északi részén található a tiszától nem messze. A Léna folyó folyik keresztül a városon. Körben a Kárpátok veszi körbe a területet.
Az Ukrán határ nincs messze, a túlodalra át is lehet látni könnyen.
Maga a város magán hordja az előző rendszer jeleit még, a korábban javarészt magyarok lakta település mára túlnyomó részt román szülött, magyar és ukrán kisebbséggel.
A város szélén található egy Skanzen, mint látványosság, oda mentünk ki megnézni.
A Skanzen a régi korok emlékét hordozza, az ország területéről idehoztak parasztházakat, és itt újjáépítették.
Az egész úgy van kialakítva, mint egy falu, kacskaringós utcákkal, és temetővel, templommal.
Több 10, vagy akar 100 házból áll a telep. Mindegyiknek megvan a maga sajátossága, az egyéni Székely-kapus bejárattól a normál kerítéses telekkel.
A házak udvarára, és jópár házba be is lehet menni, és megnézni milyen volt a felépítése.
Berendezés nagyon nincs, de az udvarkon felfedezhető pár helyen szekér, kút, a fa megmunkálására használatos eszközök, kezdetleges berendezések.
Nagyon szép Fatemplom található a Skanzenben, ha jól tudom alkalmanként még használatban van.
A templom kertjében egy rögtönzött temető lett kialakítva.
Csodálatos faragásokat és az egyszerűségében is szép megoldásokat láthattunk.
A (legalábbis szerintem) Erdélyre jellemző szénatárolókat is szép számmal találhatunk itt.
A négy sarkán az építménynek farúd található, ekközé tették a szénát, szalmát, majd esetenkén le is takarták a megázástól, és így a megromlástól védendő.
Az egész Skanzen szépen rendben volt tartva, mindenhol lenyírva a fű, csend és rend honolt a területén. Kellemes időtöltés végéisétálni, és megtekinteni a helyet.
A séta végére tisztába lehettünk azzal, hogy milyen viszonyok között élhettek az emberek az ilyen házakban, milyen lehettet az életük, és hogyan élettek.
A különböző építési szokások is végigkövethetők voltak, úgymint rönkházak, tapasztott falú épületek, vakolt házak, gyalult gerendákból épített házakkal.
Szerintem ha valaki arra jár, akkor ne hagyja ki, mert megragadó a hely.
A Skanzen egy dombtetőn áll a város felett, így a környező hegyekre, a szomszédos Ukrajnára és Máramarosszigetre is szép a rálátás.
Szaplonca - Erdély - Borvíz forrás
Kb. 15 éve voltam korábban erre, így megkértük az ismerősünket, hogy vezessen el minket Szaploncára is, hogy megnézzük a borvíz palackozó üzemet, és tudjunk venni, és inni egy kis vizet.
A víz elég erősen kénes ízű, de frissen a forrásból fogyasztva még nem lehet érezni, csak miután állt egy kicsit.
Így kimentünk a helyre.
Kicsit nehéz volt megtalálni, és kijutni oda, az odavezető út elég rossz volt, és személyautóval vigyázzva kellett menni egyrészt, hogy nem maradjunk ott egy pocsolya közepén, másrészt, hogy egy kővel le nem dörgöljük az autó alját.
A régi töltő üzem bezárt, és az épület elhanyagolt volt, sok helyen összeomlott, és hamarosan össze is fog szakadni.
A környék nagyon szép volt, úgy náz ki a természet lassan visszahódítja az elvett területet.
Tettünk az erdőben egy rövid sétát, majd a patakhoz a hídhozmentünk vissza és csináltunk pár képet.
Aztán visszaindultunk, és meg arra gondoltunk, hogy megnézzük a Szaploncán a másik nevezetességet a Vidám temetőt.
Erről jut eszembe egy érdekesség, ami Szaploncán is megfigyelhető. Az egész településen a házak számozása nem utcánként történik, hanem folyamatosan indul a falu egyik végéről, és tér vissza. Pl. egyik oldalon indul 1-el a számozás, es a túloldalt az 1230-as szám van.
Megérkeztünk a temetőhöz, de sajnálatoan tapasztaltuk, hogy a templomban ami az udvarán áll elkezdődött a mise, és emiatt a látogatás nem megengedett ekkor.
Persze sokmindent nem értettünk volna a feliratozásból, de ebben a kedves ismerősünk tudott volna segíteni.
A temető egy igazi román kitalálmány ahogy tudom. A fejfákat mind kézzel készítették, és egyéni. Le van írva a halott élete viccesen, a szakmájával kacsolato kép van festve rá.
Így távolról is látszik, hogy milyen szép a temető.
Mostmár állítólag olyan magas a díj a bejutáshoz, hogy szinte senkit nem temetnek már ide ilyen módon.
Máramarossziget - Erdély - Kárpátok túra
Másnap elindultunk, hogy a környező hegyekben túrázzunk egyet.
Mivel Bálint bácsi jól ismerte a környéket így térkép nélkül és turistajlezés mentes környéken tettünk egy sétát.
A városból indultunk a helyi folyón keresztül indultunk el a város széle felé, majd jutottunk ki egy utcán a városból.
Egy kimélyített szekérút mentén haladtunk felfelé a város feletti dombra.
Szép kilátás nyílt először a városra, majd később Ukrajnára, és a Tiszára, valamint a Tiszán található hídra is.
Nagyon szép idő volt és nagy hegyi legelőkön indultunk el. Az egész terület korábban erdővel volt fedve, de az állattenyésztés és a gyümölcsfaültetés miatt az egészet kivégték, most pedig szinte kihasználatlanul parlagon hever.
Egyelőre a természetnek nincs lehetősége, hogy visszavegye a területet, és ahogy a fejlődés irányát nézzük nem is nagyon lesz rá mód.
Természetesen így is szép látvány a hegyek és völgyek látványa, de sajnálja az ember, hogy ilyen szinten beleavatkoztak a természet normális kialakulásába.
Tovább haladtunk a zöld dombok között, majd egy kis patak mentén le egy völgybe. Ekkor már egy erdő szélére értünk. Az erdőben sosem látott korú, és méretű fákkal találkoztunk.
Ha el szeretnénk képzelni, akkor pl. a Bükkhöz tudnám hasonlítani. Olyan szép volt, olyan bükkfákkal, csak a törzsük nem 80cm átmérőjű, hanem 120cm körüli. Tehát míg az egyik 100-150 éves, addig a másik parszáz éves.
Persze ez könnyen magyarázható azzal, hogy nagyobb az erdőterület, később írtják ki az erdőt.
Az erdősáv egy idő után ujra elmúlt és egy ösvényen kiértünk egy új tisztásra.
Itt szereztünk botot is, egyrészt, hogy arra támaszkodva jobban tudjunk haladni, másrészt, hogy a kutyákat, ha esetleg találkozunk akkor el tudjuk riasztani.
Tudvalevő, hogy ilyen esetben a kutyak a bot végét fogják támadni,azt fogják harapdálni.
Tehát kiértünk a legelőre. Óriási terület lett kiírtva, hogy legelőt alakítsanak ki belőle.
A legelő szélén haladva nagyon sok lovat láttunk itt legelni, egy bárány, és kecske csapattal is talalkoztunk.
A loval magugra voltak hagyva, legalábbis a környéken sem láttuk, hogy valki felügyelne rájuk. Igaz messzire nem is tudtak volna jutni, mert a mellső lábuk össze volt kötve egy rövid kötéllel, és csak pattogva tudtak odébb jutni, ami elég fárasztó mutatvány nekik.
A nagy Kárpátokbeli eső nyomait is láttuk az irtások szélén,sok helyen vízmosások voltak, így megindítva a a talaj erózióját.
Lejutottunk a völgyben. Valami táborozóhely volt korábban ezen a területen, ezért maradt meg némileg az erdő erre.
Nagyon szép fenyősávot láttunk.
Lementünk hát oda, egy patakot is találtunk a domb aljában.
Itt leültünk, és megebédeltünk. Jó volt pihenni is.
Közben átgondoltuk, hogy mégsem az idevezető utat válasszuk hanem a kicsit hosszabb de tovább vezető utat.
Így a pihenés után bevetettük magunk az erdősávba.
Itt vettük csak észre, hogy ebben is nem túl régen irtást rendeztek, így nehéz volt átjutni.
Az erdő, és erdei út, ahová jutottunk, végre nem ágakkal teli. Az erdei úton lehet haladni, márha kikerüljük az óriási keréknyomokban álló akár félméret mély pocsolyákat.
Az úton látszik, hogy valamikor jól meglett csinálva, de az itt járó óriási és nehéz teherautók kijárták, és kimélyítették az utat.
Ezen a részen a fák kisebbek voltak, kb 20 éve lett tarra vágva ez az egész terület, azóta nőtt vissza az erdőmagától.
Utunk egy patak mentén, és párszor rajta kersztül haladt, de már jókora távolságot megtéve haladunk a megbeszélt végállomásunk felé.
Egyszer eljutottunk a patakhoz újra, de most nem volt híd rajta. A köveken kellett átlápni.
Na ez nem tökéletesen sikerült kedvesemnek, de szerencsére volt nála cserenadrág, így át tudott öltözni.
Az utunk ezután is váltakozva erdőben és művelt réteken, vagy legelőkök keresztül haladt. Sok helyen találkoztunk a legeltetés nyomaira, és ki építményekre, amik a pásztor ok hoztak össze, hogy megvédjék maguk az eső elől. Kezdett az idő rosszabbra fordulni, így jobban elkezdtük szedni a lábunk, és haladtunk tovább. Egyre kevesebb időre álltunk meg pihenni, valahogy nem volt kedvünk elázni.
Végre újabb pár kilométer után ráakadtunk az útra, ami márújra kővel volt borítva, és a településre vezett be.
Mint a későbbiekben kiderült, hiába kerültünk 2-3 kilométer után házak közé, még további 8 kilométer távot kellett megtennünk a főútig, ahonnan busszal tudtunk volna Máramarosszigetre visszajutni.
A lefelé utunk során több autó is elment mellettünk, mígnem egy autós megszánt minket, és felajánlotta, hogy levisz a faluba. Örömmel elfogadtuk, és a kocsi platóján rázkódva is jobb volt, mint ezt a távolságot megtenni fáradtan a bitumenes úton.
Leérve kiderült, hogy a buszunk nem régen ment el,és kb. 1,5 óra lesz a következő járatig.
Kiderítettük, hogy hogyan tudunk telefonálni haza, így eljöttek értünk autóval, így időben hazaértünk.
Nagyon kellemes de hosszú túra volt.
