OKT Budai-hegység, Hűvösvölgy – Rozália téglagyár – OKT 14. szakasz
Az OKT szakasz hossza: 14.1 km
Az OKT részszakasz szintkülönbségi adatai: +525/-625
A 14. OKT részszakasz előirányzott időtartama: 4:20 óra
A Hűvösvölgy – Rozália téglagyár közötti OKT 14. szakasz túrájának leírása
A fiaim, unokaöcsém és unokahugom is elkezdte velünk a kéktúra teljesítését. Így bár főleg a nekem hiányzó szakaszokat teljesítsük, van, hogy olyat is újra teljesítünk, amit én már korábban teljesítettem. Így beszereztem egy új kéktúra igazoló füzetett az ilyen alkalmakra.
Ez a túrát mi már 15 éve a feleségemmel bejártuk, most a fiúkkal újra megnéztük a szakaszt.
Most autóval a téglagyárhoz mentünk és egy korai busszal mentünk az Árpád-hídhoz, majd onnan fel Hűvösvölgybe. Innen felsétáltunk az Gyermekvasúthoz, ahol pecsételtük az indulást. Megtaláltuk a másik pecsétet is, de abból hiányzott a pecsét gumi.
Nagy volt a forgalom sokan sétáltak, kerékpároztak vagy futottak az utakon és így a kéktúra ösvényen is.
Lassan emelkedő úton haladtunk, alaposan kitaposott, széles utakkal találkozunk. Bár a szokásos kéktúrás táblák hiányoztak, de a helyi tájékoztató táblákat is lehet követni. Közeli házak mellett indulunk, majd lassan eltávolodik az út és egyre mélyebben kerülünk be az erdőbe, míg fel nem érünk a Hármashatárhegyi vitorlázórepülőtérhez. Itt elfordulunk és mellette halad tovább az út. Míg elérjük Mátyás Király vadasketjének nevezett területet. A Határnyeregig már nem sokat kell sétálni. Itt álltunk meg kicsit reggelizni.
Az úton egyre több kisebb-nagyobb sziklával találkozunk, így nevesebb az Oroszlán-szikla, Kecske-sziklák, és néhány barlanggal is találkozhatunk az utunk során. Tovább sétálva a kék sávon, elérünk a Keskehegyi úthoz, ahol egy játszótér, pihenőhely is található, itt álltunk meg kicsit reggelizni.
Innen már csak egy kis emelkedő és felérünk az Árpád-kilátóhoz. Szép időben, szép kilátás nyílik a város egy jelentős részére.
Majdnem visszakanyarodik az utunk a korábbi ösvényhez, de még néhány kanyar következik, míg le nem jutunk a Szépvölgyi úthoz, ahonnan újra kicsit hosszú és kimerítő emelkedő kezdődik, ez már felvezet minket a szakasz legmagasab pontjára a Hármashatárhegy tetejére. Először egy átjátszótoronyhoz érünk fel, ahol pecsételhetünk, majd egy új kilátot látogatunk meg, esetleg a tövében található büfét.
A túloldalon lesétálva újabb pecsételési lehetségünk van, de innentől csendesebb, kevésbé forgalmas szakaszt találunk, hamar elérhetük a közeli újabb pecsétet a Virágos-nyeregnél. Mondhatjuk, hogy a túra nehezebb részén túl vagyunk, szinte nincs emelkedő, csak szintút, vagy lassú lefelémenettel találkozhatunk. A domb oldalában sűrű erdőben haladunk, bár sok lakott terület van alattunk, de nem sok kilátási lehetőség van.
A Tök-hegy közelében pár éles forduló után már kertek, utcák végébe kanyarodunk, majd újra kicsit távolodunk. De aztán lassan kiérünk az erdős részből és leérünk a Rozális sorra, ahonnan már csak az utat követve a téglagyár kapuja mellett tudjuk igazolni a szakasz teljesítését.