2018-ban az év fája a Virágos kőris

2018-ban az év fája a Virágos kőris

Domb- és hegyvidékeink kevésbé becsült fafaja, pedig a melegedő éghajlatunk miatt a jövőben nagyobb ökológiai jelentősége is lehet.

 

Prof. dr. Bartha Dénes – A virágos kőris (Fraxinus ornus) botanikai jellemzése

Tudományos nemzetségneve, a Fraxinus a köznyelvi latinban már ezt a nemzetséget, pontosabban a magas kőrist és a vele gyakran összetévesztett keskenylevelű kőrist jelentette. Már ezen a néven találjuk Vitruvius De architectura libri decem, Vergilius Eclogae és id. Plinius Naturalis Historia című műveiben is. Egyesek a latin frango, fregi, fractus  ’megtör’ szóra vezetik vissza a fraxinus eredetét, amelyet szerintük a törékeny (?) faanyag miatt kapott volna, ez azonban nem bizonyított. Úgyszintén kevésbé igazolt magyarázat, miszerint az ógörög frasso ’bekeríteni’, fraxis ’kerítés’ szavakból származna a fraxinus, ugyan a kőriscölöpök valóban alkalmasak kerítés készítésére.

Az ornus fajnév már a római íróknál is a virágos kőrist jelölte, Vergilius és Plinius fent említett műveikben, vagy Columella De arboribus című könyvében már elkülönítették e fajt a többi akkor ismert kőrisfajtól. Eredete megint homályba vész, bizonyos etimológiai magyarázatok az ógörög oreinos ’hegyen növő’ (← oros ’hegy’) szóból eredeztetik, amely név élőhelyére utal(hat).

Az 1055-ben napvilágot látott Tihanyi alapítólevélben említik először a kőris szót egy összetételben: „usque ad magnam uiam, que dirigitur in keuris tue” (azaz „a nagy útig, amely Kőristő felé vezet”). Közszóként már 1193-ban adatolható keures-ként, az 1305 körül összeállított Besztercei szójegyzékben és az 1405 körül írott Schlägli szójegyzékben már keres fa megjelölést találunk. 1703-ban a Dorstenius-féle Botaniconba bejegyzett magyar növénynevek között kőrös fa szerepel, Benkő József 1783-ban megjelent Nomenclatura Botanica művében körös-fa, köris-fa alakban találjuk. A kőris fanév a nyelvészek szerint ótörök eredetű, a magyar nyelvbe még a honfoglalás előtt kerülhetett.

A körös szó ott található számos helynevünkben is, a Fekete-, Fehér- és Sebes-Körös folyók nevében, vagy a Köröshegy, Körösnagyharsány, Köröstetétlen, Körösladány, Körösszakáll, Körösszegapáti, Köröstarcsa, Körösújfalu településnevekben.

A virágos kőris tudományos fajnevét (Fraxinus ornus) Linné adta az 1753-ban megjelent Species Plantarum című műve második kötetében, később Christiaan Hendrik Persoon, Párizsban élő mikológus 1805-ben új nemzetségbe sorolta Ornus europaea fajnévvel, de ez a felfogás a későbbiekben nem honosodott meg. Gyakrabban használt magyar neve, a virágos kőris feltűnő virágzatára utal, a ritkábban használt mannakőris név pedig a fatestből kifolyó és megszilárduló mannára.

A Virágos Kőris alaktana

Termete az elterjedési területén belül észak–déli irányban nő, az északi részeken csak ritkán éri el a 15 méter magasságot, míg Dél-Európában gyakran meghaladja a 20 méter nagyságot. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy az évszázadokon keresztül gyomfának tartott virágos kőrist – különösen a jobb termőhelyeken – igyekeztek visszaszorítani, s így hazánkban is e fajnál a „letörpítés” jelensége figyelhető meg.

Ha ritkán, de nálunk is találhatók mély termőrétegű, laza alapkőzetű talajokon 20 méter fölötti példányok. A sekély termőrétegű, tömör alapkőzetű talajokra visszaszorított egyedek – esetenként a többszöri sarjaztatás és a tartós vadterhelés hatására – alig érik el a 10 métert, inkább cserjésedő formában léteznek.

Törzse hajlott, szabálytalan növekedésű, rövid, és hamar, fokozatosan vastag ágakra bomlik, ezért sem becsülték az erdészek ezt a fafajt hosszú ideig. Felfelé irányuló ágainál gyakori a villás elágazás, ami azért következik be, mert az az évi hosszúhajtás végén hozza virágzatait, s így csak a párosan álló oldal-, illetve hónaljrügyekből tud tovább nőni, vagy az is előfordulhat, hogy a vegetatív hajtás csúcsrügyét veszti valamilyen ok (pl. vadrágás) miatt. A gyakori villás elágazás megint nem növelte népszerűségét az erdészkörökben.

Koronája tojásdad alakú, fiatal korban laza, idősebb korban besűrűsödő, melynek az a magyarázata, hogy a kor előrehaladtával egyre több rövidhajtást hoz, illetve a hosszúhajtás ízközei egyre rövidebbek lesznek. Koronája gyakran aszimmetrikus, a faj erős fényigénye miatt a nagyobb megvilágítás irányába nő. Kérge feltűnő, mely alapján könnyű felismerni, sötétszürke, sokáig sima marad, idős korban rücskösen repedezik, esetenként világos foltokkal tarkított is lehet. Gyökérzete – részben a termőhelyi szélsőségek miatt – nem hatol mélyre, támasztógyökerei vastagok, a felszín közelében sűrűn szétágaznak.

Sokszor esünk abba a hibába, hogy a nehezen meghatározható fajokat is egyetlen bélyeg alapján próbáljuk felismerni, egymástól elkülöníteni. Így van ez a kőriseknél is, ahol a rügy színére összpontosítunk.

A virágos kőris rügyei ezüstszürke színűek, sokszor vörhenyesek, de esetenként előfordul – s ez a megtévesztő – a halványbarna rügyszín is! A kőrisekre jellemző páratlanul szárnyalt levelek e fajnál 5–9, rendszerint 7 levélkéjűek, melyek rövid nyelecskéjűek. A levélke válla sokszor részaránytalan, lemeze kissé bőrszerű, felül fénylő, mely a szubmediterrán elterjedésével és a szárazságtűrésével hozható kapcsolatba.

A levélke fonáka világoszöld, a főér alsó szakasza rozsdás szőrű, mely az idő előrehaladtával le is kophat, s emiatt megint megtévesztő lehet. Jellemző viszont a barázdált levélgerinc, amely felső részén gyakran térdesen meghajlik. Lombozata ősszel sárgára vagy ibolyásvörösre színeződik, a virágos kőris előfordulásai a tájban ilyenkor jól kirajzolódnak.

De május első felében is könnyű messziről megismerni e fafajt, mivel lombfakadás után 10–20 cm hosszú bugában nyíló virágainak sárgásfehér pártái összetéveszthetetlenné teszik a virágos kőrist.

Egyébként a négy, szálas, 5–10 mm hosszú szirom hamar lehull, a kettő, sárgás portokú feltűnő porzó a párta aljára nő. A virágok ivari megoszlására az ún. poligámia jellemző, azaz vannak egyivarú (porzós vagy termős) és kétivarú virágok is. A fiatal egyedeken csak porzós virágok vannak, a virágok ivarmegoszlása és a magtermő képesség később is egyedenként változó. Édeskés illatú virágait – a többi hazánkban előforduló kőrisfajjal ellentétben – rovarok porozzák be. 2–3 cm hosszú, vörösesbarna lependék termése korán, már július végén érik, a többi kőrisfajétól – kis gyakorlattal – már könnyen elkülöníthető.

Az év fája 2018 elterjedési területe

A virágos kőris elterjedési területe Spanyolország keleti partvidékétől Északnyugat-Anatóliáig húzódik, a Földközi-tengeri szigetek és félszigetek nagy részén megtaláljuk.

Az északi határt az Alpok déli lába, a Magyar Középhegység és az Erdélyi-szigethegység adja, ettől északabbra néhány szórvány előfordulása ismert. Ha a Kárpát-medencei előfordulás északi részét jobban górcső alá vesszük, amit Moesz Gusztáv kiváló botanikusunk és mikológusunk meg is tett a múlt század elején, akkor azt vesszük észre, hogy több más délies elterjedésű, szubmediterrán súlypontú növényfajjal együtt a virágos kőris egy jól meghúzható vonalig (pontosabban sávig) terjed.

Ezt a felismerőjéről Moesz-vonalnak nevezték el, ami a mai Magyarországtól északra, az Északi-Kárpátok déli lábánál húzódik. Többek között idáig jut el a molyhos tölgy, a csertölgy, a sajmeggy, a cserszömörce is, s eddig a vonalig termeszthető a bortermő szőlő, a szelídgesztenye, a királydió, az őszibarack, a házi berkenye, a mandula, vagy a dohány.

A délkelet-európai karszterdők jellemző faja, ahol főként a molyhos tölggyel, magyar tölggyel, csertölggyel, karmazsintölggyel, magyaltölggyel, komlógyertyánnal és keleti gyertyánnal elegyedik.

A Virágos kőris előfordulása

A virágos kőris nálunk a dombvidékek, s még inkább a középhegységek fafaja. A sík vidékeket elkerüli, mert az alföldi kontinentális klíma szélsőségeit – miként a cser sem! – nem kedveli. Hazánkban Dél-Dunántúlon a Kapostól és a Siótól délre gyakori faj, de a laza alapkőzetű (főleg lösz alkotta) tájakon visszaszorítása látványos (pl. a Balaton és a Kapos között).

A szubmediterrán klímahatás alatt álló Dunántúli-középhegységben szintén gyakori, de az Északi-középhegységben az erősödő kontinentális klímahatás miatt természetes úton csak a Bükk-hegységig jutott el, itt és ettől keletre csak ültetett és elvadult példányaival lehet találkozni. Úgyszintén hasonló megjelenésű a Soproni-dombvidéken is.

Mivel melegigényes faj, ezért az elterjedési terület északi részén – így hazánkban is – elsősorban délies kitettségben, könnyen felmelegedő talajokon találjuk. Nálunk főként mészkő és dolomit alapkőzeten jelenik meg, ritkábban andeziten, bazalton, löszön és márgán is felfedezhetjük.

Itt, Közép-Európa déli felében, a nagy hőigénye köti elsősorban a mészkőhöz és a dolomithoz, Dél-Európában viszont szilikátos alapkőzeten kialakult talajokon is gyakori. (Ugyanez a jelenség a feketefenyő esetében is szembetűnő!) A hőigényének tudható be az is, hogy a hegységekben magasra nem emelkedik, ami Fekete Lajos és Blattny Tibor 1913-ban megjelent kiváló munkájából (Az erdészeti jelentőségű fák és cserjék elterjedése a Magyar Állam területén I-II.) jól kiolvasható (1. táblázat).

1. táblázat. A virágos kőris vertikális megjelenése a Kárpát-medencében

A 2018-as év fája élőhelye

Élőhelyein való előfordulását vagy hiányát, és gyakoriságát hazánkban jelentősen befolyásolják a korábbi évszázadok tájhasználatai, továbbá tartósan negatív erdészeti megítélése.

Szakmai körökben a bokorerdők fafajának tartják a molyhos tölggyel együtt, a korábbi legeltetéstől vagy a fenyvesítéstől megmaradt állományok mészkövön, dolomiton, andeziten, bazalton egyaránt előfordulnak, s az egyik legfajgazdagabb életközösségünknek számítanak. (Megjegyzendő, hogy az erdész szakzsargonban meghonosodott karsztbokoredő nem szerencsés kifejezés, mert csak a mészkő bizonyos típusai képesek karsztosodni, a többi kőzettípus nem!)

Másik fontos élőhelye a mész- és melegkedvelő tölgyesek, melyekben való előfordulására korábban már gyanakvással tekintett a szakma, mivel a tölgyek térfoglalását féltette tőle. Az egyéb, főleg félszáraz és üde vízgazdálkodási fokú termőhelyeken lévő erdőtársulásokban (pl. cseres-kocsánytalan tölgyesek, gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, bükkösök) egyértelműen a száműzendő fafajok közé tartozott, amelynek napjainkra meg is lett az eredménye.

Még egy különleges élőhelyre kell a figyelmet felhívni, éspedig a Dunántúli-középhegység bükkös sziklaerdőjére. Ezekben az északias kitettségű, dolomitbörcökön álló állományokban a virágos kőris együtt fordul elő a bükkel, s a két fafaj tartósan megmarad egymás mellett. Ennek magyarázata az, hogy az utolsó jégkorszak utáni mogyoró és tölgy korban a virágos kőris uralta ezeket a termőhelyeket, majd a bükk I. korban maga a bükk fafaj is megérkezett ide, de mivel ökológiai tekintetben határhelyzetben van, ezért nem tudta kiszorítani, kiárnyalni a fényigényes és kevésbé jó versenyképességű virágos kőrist.

Megemlítendő, hogy különösen a bokorerdők, mész- és melegkedvelő tölgyesek helyére korábban kiterjedten ültetett kultúr feketefenyvesek és kisebb mértékben kultúr erdeifenyvesek állományaiba – a nemkívánatosság ellenére – igyekezett visszaszivárogni a virágos kőris, mivel a két említett fenyőfaj koronája a korral egyre jobban lazul, s állományaik egyre alacsonyabb záródásúak lesznek, így több fényt engednek be, amely kedvez e fényigényes fajnak. A Keszthelyi-hegységben és a Balaton-felvidéken az utóbbi időszakban tapasztalható látványos fenyőpusztulás miatt a virágos kőris ökológiai szerepe mindenképpen felértékelendő.

A Virágos kőris változatossága

A Fraxinus nemzetségbe jelenleg 43 fajt sorolnak, amelyek az északi félteke mérsékelt övi és szubtrópusi területein élnek. Az ősibb bélyegeket (pl. párta megléte, rovarbeporzás, végálló virágzat) mutató Ornus szekcióba 15 faj tartozik, amelyek a virágos kőris kivételével Kelet-Ázsiában élnek.

A virágos kőris esetében erős fajon belüli változatosságot lehet tapasztalni, amely eltérések elsősorban a levélkék alakjában, nagyságában, számában, a virágzat és a termés alakjában jelentkeznek. Emiatt ennél a fajnál számos változatot és alakot írtak le a korábbi kutatók.

Ez azonban megtévesztő, mert ugyanazon egyed esetében részben a korral is változhat a levelek sajátossága, részben eltérő tulajdonságú leveleket találunk ugyanabban az időpontban a generatív és a vegetatív hajtásokon. Pl. a generatív hajtáson vagy az idősebb egyedeken lévő levelek levélkéi keskenyebbek, a vegetatívé vagy a fiatalabb egyedeké szélesebbek.

Kultúrváltozatai közül nagy népszerűségnek örvend az 1970-ben szelektált ’Mecsek’, amely koronája gömbölyded, majd idővel kissé lapított lesz. Kiváló várostűrése folytán egyre gyakrabban alkalmazzák, a gömbakác helyettesítésére is alkalmas. A hullámosan görbült ág- és gallyrendszerű ’Laokoon’ 2000-ben került be a fajtaszortimentbe, míg az egyenes törzsű, átmenő sudarú, szabályos koronájú, utcafásításra alkalmas, 2007-ben szelektált ’Pilis’ térhódítása is várható a jövőben.

Várostűrésével, gazdag virágzásával és szép őszi lombszíneződésével a virágos kőris egyre fontosabb parkfa lesz.

 

A bejegyzés alapja: http://www.azevfaja.hu/2018/botan_jellemzes