Egyéb |
2020-02-13

2020-ban az év gombája a Csoportos csészegomba

A csoportos csészegomba (Microstoma protractum) a Sarcoscyphaceae családba tartozó, az északi féltekén honos, élénk narancsvörös gombafaj.

Megjelenése

A csoportos csészegomba termőteste 4-10 mm átmérőjű, nyeles csésze. A kehely kezdetben zárt, gömb alakú; később csillag alakban, hegyes karéjokkal felnyílik. A karéjok éle világos, sárgás. Kívül fehéren szőrös, belső termőrétege élénk narancsvörös vagy vérvörös színű. Húsa fehéres, szaga és íze nem jellegzetes.

Nyele 2-4 cm hosszú és 2-3 mm vastag. Felülete szőrös, színe fehéres rózsaszín. Általában csoportosan fordul elő, 5-10 példány alul összenő; néha elágazó.

Spórapora fehér. Spórái ellipszis alakúak, simák, 2-4 olajcseppel, méretük 40-55 x 15-17,5 μm.

Hasonló fajok

Más élénkvörös színű csészegombákkal (piros csészegomba, narancsszínű csészegomba, osztrák csészegomba, narancssárga fülesgomba) lehet összetéveszteni.

Elterjedése és életmódja

Eurázsiában és Észak-Amerikában honos.

Lombos vagy vegyes erdők talaján él, ahol a szerves korhadékokat bontja. Tavasszal és kora nyáron terem.

Nem ehető.

A Csoportos csészegomba ismertetése

Az idei év gombájának választott faj a csoportos piros csészegomba (Microstoma protractum). Rokonságával együtt a gombák országának egyik legszínesebb rendjébe tartozik, apró, de feltűnő, piros színű termőtestei a tavaszi erdőket díszítik.

Mint a legtöbb csészegomba, sosem egyesével jelenik meg, az egymás mellett sorakozó kis kelyhek sokszor egész telepeket alkotnak. Egy-egy csészegomba átmérője mindössze 1 cm körüli, de a csoport akár több tenyérnyi felületet is beboríthat. Hozzá kell ehhez tenni azt is, hogy miként a gombák esetében oly gyakori, a termőtest mérete erősen függ a termőhelyi adottságoktól, és a növekedés szakaszában kapott csapadékmennyiségtől. Szárazabb időszakokban a gombácska sokkal lassabban, és kisebb méretűre nő, ha pedig épp a termőtestképzés fázisában hirtelen és extrém módon szárazra és melegre vált az idő, akár félbe is hagyhatja a műveletet, beszáradhat. Sajnos az utóbbi évek klímaváltozásának hatására egyre több területen figyelhető meg hasonló jelenség.

Leírója Bessie Kanouse, aki 1948-ban a Michigani Egyetem munkatársaként helyezte el a gombák rendszerében, ilyen értelemben tehát a tudományra meglehetősen új fajnak tekinthető, bár valószínűleg ahogy most, úgy régebben is meglehetős gyakorisággal tenyészett szerte a mérsékelt égövön. Hazánkban a középhegységek erdeiben egyáltalán nem ritka, az Alföldről azonban hiányzik – kivételt képezhetnek ez alól a folyók hullámtereinek ártéri erdői. Itt a természetközeli életközösségekben időszakosan megjelenhet, elsődlegesen a folyók felső, hegyvidéki szakaszairól leúszó fákkal, és a gyökérrendszerük közé szorult földdel terjedve lefelé. Az Alföldi klíma és a folyók öntéstalaja azonban egyáltalán nem kedvez számukra, így az időszakos megtelepedés vége mindig ugyanaz, előbb-utóbb eltűnnek ezek a vándorló pionírok.

A csoportos piros csészegomba a gombák azon csoportjába tartozik, amelyek ugyan nem mérgezőek, de az ehetők közti felsorolás sem tartalmazza; a nem ehető kategóriába tartozók általában négy okból kerülnek ide. Vagy az állaguk olyan, ami fogyasztásra alkalmatlanná teszi őket (ilyenek például az elfásodó testű, így a szúkon kívül mást nem nagyon vonzó taplógombák), vagy az ízük vagy illatuk kellemetlen (a rendkívül visszataszító aromájú szömörcsögök például, vagy az égetően csípős és keserű ízű gombák, mint a galambgombák ehetetlen fajai). De a nem ehető kategória oka lehet a ritkaság és a védettség, illetőleg az elhanyagolható méret is. Ez utóbb i igaz a csoportos piros csészegombára, hiszen néhány milliméteres kis testecskéjéből nem éri meg olyan mennyiséget gyűjteni, ami egyetlen falatra is akár alkalmat adhatna. Adott esetben szó szerint több energiát emésztene fel a megtalálásuk, begyűjtésük, mint amennyi kalória nyerhető volna elpusztításukkal.

Hagyjuk tehát termőhelyén, és így talán alkalmunk lesz évről évre megfigyelni szépséges párnácskáikat. A csészegombák egyébiránt a tömlősgombák közé tartoznak, ez a spóraképzés formájára utal egyben. A termőréteg a gombácskák kelyhének belsejében található, itt színük egyébként élénkebb, míg a csésze külső oldala, „fonákja” kicsit mattabb színű. A csésze alatt többé-kevésbé jól fejlett, rövid tönköcskét lehet találni, ez emeli el a talajtól magát a termőtestet. A csésze széle finoman cakkozott, hullámos, kicsit apró tulipánokra emlékeztető. A gomba húsa törékeny, kicsit porcos tapintású, de a belső és a külső réteg nem csúsztatható el úgy egymáson, mint mondjuk a júdásfül gombáknál (Aricula aricularia-judae).

Közeli rokonságában hasonló apró méretű és tarka fajok sorát találjuk. Igazából értékelhető méretűre, és ezáltal a gombászok számára is gyűjtésre érdemessé csak a piros csészegomba (Sarcoscypha coccinea) és a barna csészegomba (Peziza badia) nő. Ez utóbbi fajok a több centimétert is elérhetik, ami ugyan nem egy nagy zsákmány, de színező elemnek néha csakugyan a vegyes gombakosarakba kerülnek. Ízük egyébként nem jellegzetes, tehát túlzott élvezeti értékük nincs.

A csoportos piros csészegomba kedveli a bolygatott talajú helyeket, amelyet természetes úton leggyakrabban a föld alatti gyökerek, elhullott termések után kutató vaddisznók tudnak előállítani. Túrásuk nyomai szerte az erdők talaján megváltoztatják annyira a mikroklímát, hogy a felső rétegek komosztban gazdagabb anyagát át- meg átszövő gombafonalak (azaz micéliumok) fokozott növekedéssel reagáljanak. Két ilyen, különböző spórából kiindulva szertenövekvő fonal találkozásánál jelenik meg a majdani termőtest, amely a föld fölé növekedve mutatja aztán a fajra jellemző alakú és színű termőtestet.

A fentiekből következik, hogy vaddisznók híján az erdőt feltúró és szétdíboló, „feltáró” utak ezreit hátrahagyó erdészek is akaratlanul hozzájárulnak a csészegombák sorsának alakulásához. Az erdészeti utak és az erdőben szerteburjánzó felszántott nyomvonalak mentén a bolygatott talajok kedveznek a csészegombák megjelenésének. Ugyanakkor sajnos ennél jóval nagyobb mértékben hat ki a faj hosszú távú sorsára, hogy közben a fakitermelésnek köszönhetően az erdők eltűnnek, a takarás megszűnik a talaj felett, és a felső rétegek sokkal könnyebben kiszáradnak. Az erdők részaránya hiába nő papíron területileg – az egykor volt jól strukturált, elegyes, önálló életközösséggel bíró strukturált idős erdőket a mohóság fatelepekké, invazív fajokkal benőtt csalitosokká, monokultúrás ültetvényekké változtatja.

A csoportos piros csészegombával ugyan nehezen lehet összetéveszthetőnek mondani, de a tulipán csészegomba (Sarcosphaera coronaria) a rokonság egyetlen, enyhén mérgező tagja.

Bojtos Ferenc / CSEMETE Egyesület

 

A bejegyzés alapja: http://www.csemete.com/hirek/az_ev_gombaja_2020_a_csoportos_piros_cseszegomba_-750

Kapcsolódó, hasonló bejegyzések