Gödöllői 300-as túra Boncsok-hegy és Öreg-hegy I.
Egy újabb könnyű bemelegítő túra Gödöllő szélén a Gödöllői-dombság területén. A Gödöllői 300-as csúcsok jelvényszerző túramozgalom 3 csúcsát látogattuk meg. A túra hossza nagyjából 9km volt.
Túra az Öreg-hegy felé
Gödöllőről a Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet út sarkáról az M3-as hídja alól indultunk. A Szilágyi Erzsébetről az Öreghegyi útra indultunk, ami kivezet az M3-as autópálya felé. A ködös reggelen, a Mindenszentek miatti nagyobb forgalmat néztük míg átértünk a túlsó oldalra, ahol a Gerle úton haladtunk tovább felfelé.
A Perczel Mór utat elhagyva elindultunk egyenesen az erdő felé. Jobb oldalt láthatunk egy távvezeték utolsó oszlopát, de mi itt nem vágtunk be az erdőbe az egyébként ott levő kerítésmászó létrán keresztül, hanem a szélső úton tovább haladtunk az erdő mellett. Pár száz méter után elérjük a kapukat, aminek a kerítését már kibontották az átjáráshoz.
A kerítésen belül 10m után balra tartunk az erdei úton, majd pár száz métert követjük ezt, kiérve egy „forgalmasabbnak” tűnő erdei útra egy derékszögben jobbról beérkező útra térünk át. Ez már az Öreg-hegy felé vezető Disznó-nyereg. Az út mellett egy vadászlest találtunk, erre indultunk. A vadles közelében már könnyen észrevehető bal oldalt a magassági pont, így pár 10 méter előre haladás után balra bevághattunk a csúcs felé, ami az úttól kb. 30 méterre könnyen megtalálható.
Túra a Öreg-hegyi mikrohullámú állomásra felé
A megtett úton visszafelé haladva, elértül a Perczel Mór utat, ezen indult el. Gyakorlatilag egy nagyon kellemes városi séta útvonal fent a hegyen. Az erdő szálán haladunk, jobbra kerítés, ami később kiderül, hogy az MTI területe, egy rádió állomást véd. Erről az útról nyílik az Öreg-hegyi mikrohullámú állomás bevezető útja is, ide is betértünk. Ez a jelvényszerző mozgalom Öreg-hegy II.-es ellenőrző pontja. Itt sajnos 2014-ben nem találtuk meg a csúcskövet. Ha a helyéről az emlékeim nem csalnak, akkor valaki ebből épített valamilyen emlékhelyet az állomás kapuja mellett.
Túra a Boncsok-hegyi csúcs felé
Nem időztünk itt sem sokat, az innen induló Hegy utat követve mentünk tovább. Sokat már nem kellett mennünk, az éles kanyarban mi a Hegyesi Mari út felé indultunk, amelyről a Boncsoki dűlőút találkozását követően a Hegyalja útra tértünk. Ezt az utat egyenesen követve egy kerítés mellett indulhatunk a folyamatosa szűkülő úton, végül egy gyalog ösvényen az erdőbe. Az ösvényt követve először lassan, majd kicsit erősebben emelkedve jut fel a balra kanyarodó út a gerince. Itt a gerinc közelében futó erdei útra jutunk, amin balra indulva, a legmagasabb pontjától balra a fiatalosba kb. 30m-t haladva találhatjuk meg a most még csak kicsit megrongált csúcskövet.
Innen már részben a megtett úton a Hegy útra visszatérve, sétáltunk le a Blaháné úthoz, ami aztán az M3 hídja alatt Hunyadivá válik, és innen indult a túránk.