Répáshuta körtúra 2006-06-11

Répáshuta körtúra

A túra útvonala:
Répáshuta – Kőbalta tanösvény – Kis-hajtás – Katalin-völgy – Kis-Pazsag-lápa – Gárdony – Fehér-kút – Derecske – Tebepuszta – Balla-völgy – Balla-barlang – Kőbalta tanösvény – Répáshuta

Bükkszentkereszten töltöttük a szombat estét, majd vasárnap „hazafelé” tartva megálltunk a közeli Répáshután,
és mivel az idő kedvezett, így egy rövid körtúrát is tettünk a környéken.

Megérkeztünk autóval Répáshutára. A busz végállomásánál tudtunk parkolni, így itt megálltunk, és innen indultunk el.
A Kőbalta-tanösvény itt található állomása jó kiindulási pontnak bizonyult. Itt már fel is tudtunk menni az erdő
szélére a falu felé. Maga az ösvény nem túl hosszú, és viszonylag jól rendben van tartva. Persze a motorosok néhol összetörtén az egyébként
felázott talajt, így pár helyen kerülgetni kellett a sarat és pocsolyákat.
Talán 1 km után jobbra a hegynek fordultunk a jelzésen. Ez már a település  főutcájára merőlegesen dél felé tartott.

A korábbi esőzések nyomait erre is jócskán megtaláltuk, néha az erdei úton haladó ösvényt 5-10m-re is el kellett kerülni, ahogy
az erdőben járó autók is tették, ezzel dagasztva tovább a sarat. Mint kiderült egy olyan turista ösvényt választottunk, amelyet
nem sokan jártak be az elmúlt időszakban. Szerencsére az aljnövényzet még nem nőtte be. A turista jelzés a Katalin-völgyben halad, errefelé már nem jártak autók, így az út minősége jócskán megjavult. A Katalin-völgy egy patakmeder
mentén halad a Pazsag-völgybe. Mivel a régi meder jócskán be volt nőve aljnövényzettel, valamint bedőlt fákkal, a jelzés a domb oldalában haladt, szerencsére nem volt túlságosan csúszós, jól  lehetett haladni.

Az út vége felé, mielőtt elérjük a keresztező Pazsag-völgyet érdemes inkább a kiszáradt patak medrét választanunk
lefelé menet, mert felette jócskán leszűkül az ösvény, és ha leomlik, vagy lecsúszunk igaz csak 0,5m-t esünk, de a kövekkel kirakott
patakmederbe érkezve kitörhetjük a bokánk. Aki azt gondolja, hogy nehéz a szakasz, az téved, csak azért írtam, mert érdemes vigyázni.
Nagyon csendes, és szép a táj, kár, hogy a meder nincs kitakarítva, ezt sajnos tudom, hogy nehéz bevállalni, de tényleg szép helyet lehetne
itt kialakítani. A patak egyébként ki volt száradva, de nyomokban felfedezhető volt, hogy a korábbi nagy esőzések során, ha nem is a patak maga,
de az esővíz birtokba vette. Ezt különösen a végére érkezve tapasztaltunk meg.

A Pazsag-völgybe a korábbi mederből kimosott köveken és homokon keresztül juthattunk le még mindig a turista jelzésen. Ekkor meglepődtünk, mert a kiszáradt medernek jelzett helyen egy 2-3m széles gyors folyású patakkal találkoztunk. Ha térképünkön száraz medernek volt jelezve a hely, akkor tényleg jócskán a szokásos mennyiséget túlszárnyalt víztömeg kerülhetett a Pazsag-patak vízgyűjtő területére is.
Ezt a patakot elvileg a Juhász-forrás és 3 egyéb a térképen meg nem nevezett forrás táplálja. Kb. 2km-rel fentebb már el kellett volna maradnia a víznek.
Kis gondolkodás, tervezés után a cuccainkat átdobtuk a túlsó partra, és vigyázva, hogy minél kevésbé legyünk vizesek és sárosak, patakugrást rögtönöztünk.

Szerencsésen átjutottunk a túlsó partra, itt megálltunk, hogy szerény reggelinket elfogyasszuk.
A jelzés természetesen hasonlóképp átjutott a jelzett helyen, így a túloldalt folytathattuk az utunk. Egy kis emelkedő következett a Kis-Pazsag-lápa mentén. Feljutván a tetőre a és a jelzés közös részére érkeztünk. Mi balra a jelzést követve indultunk tovább Fehér-kút felé. Itt a és a jelzések találkozásánál  továbbra is a turista útvonalon A Derecske-lápa felé vettünk az irányt.

A Derecske-lápa először egy kissé benőtt aljnövényzetű területen haladt át szinte emelkedés nélkül, majd lassan megérkezett egy kiszáradt patakmeder
mellett futó domboldalhoz. Az utunk a jelzésen egy erdei úton haladt innentől, ami szintén a domb oldalában helyezkedett el.
A meder folyamatosan mélyült, egyre magasabban haladtunk felette. Kisebb források próbálták vízzel megtölteni a medret, de hamar elmaradt a vizük, elszivárgott
a mélybe. Az út a vége felé újra megközelítette a meder szintjét, majd le is ért hozzá. Itt is szemmel látható volt a leömlő víz által lehordott hordalék
óriási mennyisége. Ahhoz képest, hogy ki volt most is száradva a meder, óriási víztömeg lehetett, ami képes volt ennyi követ elcipelni, és lerakni, a völgyben
kiszélesedő területre.

Mint a hordalékból is látszik, széles, erős folyam hordhatta le a köveket és fákat. Ezt biztosan nem tudtuk volna átugrani, itt már bele kellett volna
lépni a mederbe az áthaladáshoz. Ezzel a jelzés leért a Hór-völgybe. Itt a  keresztező jelzéshez csatlakozik a jelzés is, tehát együtt haladnak, ha más is, mint Mi balra indul el a jelzésen. A közös jelzés a Hór-patak mentén
halad a Hideg pataki elágazáshoz, valami régi vasúthoz, és vasúti átrakodóhoz. Ez az út egyben egy kerékpár út is, ennek megfelelően könnyen járható volt.
A patak és környezete is arra engedett következtetni, mint a térkép is jelzi, hogy ez egy folyamatosan jelenlévő patak.

Helyenként az úton is hömpölygött a víz, de zavaró nem volt. A hegyről lefolyó víz volt, szinte kristálytiszta, persze inni azért nem ittunk belőle.
Néhol a domboldalról az erdő sűrűjéből tört elő keresztezve az utunkat, majd megfelelő helyet találva a patak víztömegét növelve
eltűnt a túloldalon. Szerintem ez a „látványosság” is az esőzéseknek volt „köszönhető”. A sétánk közben közelben fészkelő vadkacsát is láttunk,
de csak távolról tudtam már elkapni, mert elszállt. Hápogott elég hangosan, így jelezve a többieknek, hogy ne jöjjenek elő miattunk.
Vízesés hangjaira lettünk figyelmesek, persze a térkének hiába néztük nem találtuk, de csodálkoztunk is, mert szinte sík terepen vezetett az utunk egy lassan kiszélesedő
tisztás közepén.

Meg is találtuk a hang forrását, valóban egy kis vízesés volt. Az persze látszott rajta, hogy nem túl régen teremhetett. Tovább haladva találtuk meg az okát, amiért
kialakult. A Tebe-réten víz állt, valószínűleg nem volt képes a nagy vízhozamot elvezetni a patak, ezért megállt ezen a sík terepen a víz, és egy tavat formázott
meg. Az ebből a tóból kiáramló víz átömlött a jobbra az erdőbe vezető úton, és ez a folyam alakult vízeséssé. Aztán lehet, hogy nem igaz, és a „tó” sokszor,
vagy legalábbis elég gyakran létezik, de nekem úgy tűnt, hogy egy átmeneti jelenség. Nagyon szép volt, persze az idő is kedvezett, hogy ilyen szépnek mutatta
magát a természet. A közös jelzés tovahaladt a Tebe-rét mellett, és a  középső részen találkozott az általunk választott jelzéssel.

A kereszteződésnél kerítéssel találkoztunk, ennek mentén kellett balra fordulnunk. A terület egy „Fokozottan védett területet” vett körbe. Pontos funkcióját sajnos
nem ismerjük. Az utunk innentől újra az erdőbe vezetett. Az úton addig végig vízfolyás volt tapasztalható a Répáshutáról induló kis patak mentén. Ezzel a Balla-völgybe
jutottunk. Megkockáztatom, hogy a Balla-patak folydogál az út mentén. Az utunk egy hídon keresztül áthaladt a patakon. Az út mindkét oldalán sziklafalak, vízmosások, és a patak
mutatott be egy-egy természeti művet. Aki csak egy rövid sétára vállalkozik, az is könnyen megteheti, hogy ezt a részt megnézze, mert a településtől már csak
vagy 2km-re található.

Szóval a kb. 2-3km megtétele után vissza is értünk a település szélére. A jelzést követve begyalogolhatunk a központba. Azonban a falu szélén
ismét megtalálhatjuk a túra elején már említett Kőbalta-tanösvényt. Mi úgy döntöttünk, hogy a kimaradt részt is megtekintjük, így természetesen felmászunk a Balla-barlanghoz
is. A jelzés segíti a tájékozódást, ha épp a tanösvény nem lenne. Egyszóval megindultunk a tanösvényen. Egy talán 200m után balra vezetett fel az
egyébként elég meredek hegyoldalra egy korlátokkal is kiépített ösvény. Ugyan a felújítás már ráférne, de egészen jó út vezet fel a barlang alá. A kaptató kicsit megszorongatja
az elfáradt ember torkát, de azt gondolom, hogy azért érdemes felmászni, ha már itt van az ember.

A turista jelzés végig követi az utunk, minthogy ez jelzi a barlanghoz vezető utat. A barlang szép tágas, kellemes tartózkodó hely
lehetett a korabeli embernek. Az nem egészen derült ki számomra, hogy honnan kapta a nevét, csak arra tudok gondolni, hogy a felfedezőjéről. A kis pihenő után
visszaindultunk a hegyoldalon lefelé, míg a jelzés vissza nem ért a Kőbalta-tanösvényre. Balra az ösvényre térve a település felett haladtunk a domb oldalában, néha nagyon szép rálátással a falura. A kb. 1,5-2 km-es tanösvény végén a kiinduló pontunkra visszaérve fejeztük be ezt a szép túrát. Átöltözés után a
település központjában található Vadász-csárdába tértünk be. Nagyon szépen megcsinált étteremre találtunk. Kár lenne, ha a kis forgalom miatt megszűnne. Teljesen elégedettek
voltunk a kiszolgálással, az ételekkel és az árakkal is. Nagyon finom vadételeket lehet enni. Mindenkinek tudom ajánlani.

• A túra képeit megtekintheti a következő galériában: Répáshuta kép galéria.
• Egyéb túrázással kapcsolatos képgalériák: Dzs-z.hu kép galériák.